Felső-Magyarországi váraink I.

        Mostanság a zord téli idő a négy fal közé kényszerít, de én megmerítkezem az őszi emlékeimben. Felidézem Felső-Magyarországi túráimat. Ma a Mátra lankáin kezdem a szemlélődést, még pediglen Kisnána település várát keresem fel. Ez kimondottan egy tipikus nyugdíjas vár, hiszen saját gépkocsi parkolóval rendelkezik a település központjában. Szemrevaló, gondozott, bekerített terület, látszik, hogy gazdája nagy gondot fordít a külsőségekre is. A vár egész évben látogatható, természetesen a nyitvatartási idő keretein belül. A belépő jegy mellé egy kis tájékoztató füzetke is adatik, ami ismerteti a vár rövid történetét. Az udvarban elhelyezett, „múltba látó” készülékek segítségével egy-egy történeti kort szemlélhet meg a látogató, háromdimenziós képekben.  Tovább, a vár alatti pincerendszerben, ami kulturális célokat is szolgál, 3D-s film mutatja be részletesen a vár történeti múltját, kezdetektől a jelenkorig. Érdemes rászánni az időt. Én most ismét felteszem a 3D-s szemüveget és meleg szobámban felidézem a látottakat.

        A IX. század végén a honunkat visszafoglaló magyar törzsek között egy kabar törzs is kivehette részét az akkori politika szerves folyamatában. A vezérüket Aba Sámuelnek hívták. Ők behódolva az uralkodónak nyugodtan éltek a Mátra eme területein. A vezér olyannyira befolyásos személyiség lett, hogy Szent István az egyik leányhúgát, hozzáadta feleségül.  Szent István halála után így történhetett meg, hogy a királyi trónra ő is bejelentette igényét. Torzsalkodások, viszályok után elzavarta a nemesség, a halott király másik húgának velencei származású fiát, Orseoló Pétert és Aba Sámuelt ültette a magyar trónra. Három esztendő múltán a német császár hatalmas túlerejével szemben sajnos alulmaradt, elvesztette a csatát, és az életét is. Az Árpád-ház kihaltával, megerősödtek a kiskirályok, és feldarabolták az országot. Ebben az időkben az Abák leszármazottjai nagy birtokokra tettek szert, így a környék nagyhatalmú ura lett Aba Amadé nádorispán. Kapzsisága okozta vesztét, a kassai-szász polgárok felbőszülvén a zsarnok tettein, agyonverték. Fiai a Károly Róbert vezette országegyesítő rozgonyi csatában lelték halálukat. A sok ágra szakadt Aba nemzetség több leszármazottja már az új királyt támogatta. Többek között a magát Kompoltinak nevező főnemesi család is. A vár története az ő nevükhöz kötődik. Először csak egy udvarház szintjén, a jobbágyfalu közepén álló domb északi oldalán. A déli oldalon egy rotunda plébániatemplom állott a XII. századtól, ami köré a pórnép temetkezett. Habsburg Albert király halálát követő időszakban, az özvegy Erzsébet királyné és a Jagelló Ulászlót támogatók között kialakult polgárháborús légkör, valamint a garázdálkodó huszita rablótámadások arra késztették az örökös generációt, hogy egy erődítménnyé, azaz várrá építsék át a dombon álló udvarházat. A későbbi hosszú évtizedekben végig a Kompoltiak lakták, mígnem 1521-ben a dúsgazdag Ferenc halálával örökös nélkül halt ki a család. Egy korábbi szerződés viszont elejét vette, hogy a nagy vagyon a királyra szálljon, így a Guti Ország család lett a birtokok tulajdonlója. Bár Ferenc özvegye még sokáig bent élt, ennek jogtalanságát többször felrótták néki az új tulajdonosok. A török időkben kevés átalakítással néztek szembe a betolakodó oszmánokkal, mindössze egy ágyúteraszt létesítettek a lebontott gazdasági épület helyén. Bár a korabeli írásokban végvári besorolással büszkélkedhet, katonai, harcászati jelentősége nem volt. A török hódításnak nem lelhető fel semmi nyoma. Az enyészet tette tönkre, a következő századok múlásával, a falubeliek építőanyag gyanánt dézsmálták értékes köveit. A XIX. századi metszeteken már csak két torony ábrázolása figyelhető meg, még pediglen, a plébánia templom és a belső vár kaputornyának romjai. A végleges pusztulásnak az 1940-es évek vetett véget, mikor a környékbeli leventék itt alakították ki gyakorló területüket. Rendbe tették az udvart, elegyengették a törmelékeket, feltárták a gótikus templom maradványait, eközben találtak rá Kompolti László sírkövére. Felfedezésüket jelentették a Műemlékek Országos Bizottságának, akik hamarosan szakembereket küldtek a helyszínre. Csányi Károly és Lux Géza építészek, miután elvégezték a felméréseket, rövid leírásban tették közre értekezésüket a technika című újság hasábjain. A felbuzdult helybeliek, önkéntes munkával láttak neki az állagmegóvó munkálatoknak. Az 1962-ben elkezdődött feltárás csak a két torony megmentését tűzte ki célul, de a kutatás folyamatában a jelentős falmaradványok napvilágra kerülésének köszönhetően, megszületett a döntés és átfogó feltárás vette kezdetét Pámer Nóra régész irányítása alatt. Négy év áldozatos munkát követően az állagmegóvás, az építés és konzerválás fázisai befejeztével a látogató ma egy figyelemreméltó építészeti remekműben gyönyörködhet.

        Szemüvegemet leteszem, visszatérek a jelenbe miközben gondolkodóba ejt e sikertörténet. A kis település a mezőgazdaság és az állattenyésztés mellett, új tevékenység gyanánt az idegenforgalommal is növelheti bevételeit. A vár különböző kulturális tevékenységeknek, rendezvényeknek, várjátékoknak, színi előadásoknak, koncerteknek ad otthont, természetesen mindezek magukkal vonzzák az egyre jobban virágzó falusi turizmust. Kisnána a globalizált világban egy kicsiny sziget, mely tud élni a körülmények kínálta lehetőségekkel megmaradása és fejlődése érdekében.

                                                                                            Albert Ferenc

Felső-magyarországi váraink II.

        Kisnánától csak egy órányi ló vágta és már látni is Sirok várát. Teljesen mindegy, hogy a Mátra mely körzetéből érkezem, a 296 méter magas meredek riolittufa vulkanikus kúp platójáról az egykoron szebb napokat látott vár látványa fogad. A településről betonúton közelíthető meg. A hegy lábánál kiépített parkolóban hagyom a járművet és miután elolvasgatom a kihelyezett táblák feliratait, ebből merítve a vár történetét, elindulok a kaptatón fel a várba. Lassúra veszem a tempót, közben visszapörgetem fejemben az idő rozsdás, foghíjas kerekét. Hajdan ez a terület is a nagyhatalmú Abáké volt. A tatárjárást követő időszak nagy várépítési korszakában itt is felépült egy kezdetleges erődítmény, ami egykoron csak egynéhány lakóépületből és a platót körbeölelő falazatból állt. Majd a falakon belül az idők teltével kiépült a felső vár különböző megerősítésekkel. Csák Máté, az interregnum éveiben bekebelezte a környező birtokokkal együtt, akinek az Abák és a tehetetlen földesurak behódoltak, ezt követően néki fizették a követelt adókat, valamint fegyveres csapataikkal őt támogatták. Anjou-házi Károly Róbert hatalomra jutása kezdetén sorra vívta meg ország-egyesítő harcait a feldaraboló kiskirályokkal szemben. Az Abák felett aratott rozgonyi győztes csata után, miközben Bodon fia, Demeter elkeseredett küzdelem árán sem tudta megvédeni a várat, kénytelen volt feladni. Sirokot és környékét az uralkodó, a királyi kamara kezelésébe adta. Későbbiekben, Luxemburgi Zsigmond bőkezű jutalmazónak bizonyult a hozzá lojális főúri garnitúrához. Így erősítvén itt is magyarországi táborát, a várat és a hozzá tartozó uradalmat, a Tari nemesi famíliára ruházta örök adomány gyanánt, mivel az a korábbi zálog összegét megfizette. A család utolsó férfi tagja Tari György minden vagyonát Guti Országh Mihály nádorispánra hagyta, hogy ne kerüljön ismét a királyi kamara kezelésébe. A mohácsi tragédiát követő évtizedekben a békés korszaknak vége lett. Eger sikertelen ostroma után felértékelődött az addigi siroki magánvár szerepe is. Az 1555-ös gönci országgyűlésen elrendelték a vár véd műveinek megerősítését, az ágyúkkal vívott hadviselésnek megfelelően. A felső vár alatti alsóvárat ezekben az években alakítottak ki a környékbeli jobbágyok, az építőmesterek irányítása alatt. Ekkor épült meg egy nagyobb és egy kisebb olasz típusú ágyúbástya. Az északi oldalon hatalmas cölöpökből, egy palánk véd művet hoztak létre. A vár vízellátására egy 20 méter mély ciszternát véstek ki, melyben a csapadék vizet összegyűjtötték. A számos egyéb átépítésnek köszönhetően és a megközelítés nehézsége miatt egy kornak megfelelő erőd jött létre, az építkezés 1562-re befejeződött. A végzet 1596-ban elérte. III. Mohamed szultán hatalmas seregei megindultak az innen mindössze 20 kilométerre lévő Eger várának második ostromára. A közelgő csapatok hírére a kis létszámú demoralizált őrség mindent hátrahagyva megfutamodott. Ennek köszönhetően az oszmánok birtokba vették Sirok várát és berendezkedtek a 91 éves itt tartózkodásra. Az idillnek 1687-ben az egyesített keresztény sereg felvonulása vetett véget, miután ágyútűz alá vették a várat. A török látva a reménytelen küzdelmet, szabad elvonulás fejében eltávozott. A feltárások során bizonyítékok tucatjai kerültek napvilágra tárgyi leletek formájában, amik igazolják itt létüket. A Habsburgok, hamarján leltárba vettek mindent, ami a várban fellehető volt. Az őrzésére egy minimális létszámot hagytak hátra. A Rákóczi szabadságharc alatt már kissé düledező várból a kurucok kifüstölték a labancokat, de a bukást követően a császáriak felrobbantották a vár egyes használható véd műveit. Természetesen így hadászati jelentőségét már teljesen elvesztette. Maga az uradalom a Nyáry, majd későbbiek folyamán a Károlyi főnemesi családok birtokait szaporította. Ők, a végóráit szenvedő vár rendbetételére ügyet sem vetettek.

        A régészeti kutatások és feltárások 1965 és 1972 között folytak, Kovács Béla régész irányítása alatt. Azonban a vár további romlásának megakadályozása érdekében semmi nem történt. A nagy változás 1997-ben állt be mikor is a természet által birtokba vett falait megtisztították az elburjánzott növényektől, és elkezdődtek az omladozó falak konzerválási munkálatai. 2002-ben elkezdték megépíteni a várhoz felvezető betonutat, kiépült a víz, és elektromos hálózat, ami elengedhetetlenül szükséges a vár rekonstrukciós munkálatainak megkezdéséhez. Újabb feltárás vette kezdetét és végezetül 2010-ben sikerült tető alá hozni a nagyhorderejű tervet, ami egy 320 millió forintos pályázaton nyert összeg segítségével kivitelezhető. Amikor a terveknek megfelelően befejeződik a nagyszabású rekonstrukció, az idelátogató méltán gyönyörködhet a megújult vár bástyáiban, falaiban és az új kilátókról a Mátra vidéki táj kínálta természeti szépségekben, továbbá válogathat a programok gazdag kínálatai közül az érdeklődésének megfelelően.

         Időközben én is felértem, de sajnos a várkapu zárva feszített előttem. Mivel nem hoztam magammal ostromágyút, így barátságosan kérdeztem meg az őrposztos biztonsági embert, hogy mi oka lehet a zárt kapunak, mire közölte a felújítási munkálatok miatt balesetveszélyes a terület ezért a látogatók biztonsága érdekében nem lehet csak kívülről szemlélődni. Megköszönve a részletes információt a kitaposott keskeny ösvényen körbejárom az ovális területet a falak tövében, a látogatók védelmét szolgáló, fakorlátok nyújtotta biztonságban. Testközelből csodálom meg a kőbevájt pincerendszer kijáratait, és a méhkaptároknak kivésett odúkat. A galagonyabokrok beérett, izzó bogyói láttán elfog a vágy, hogy megízleljem, ezért megdézsmálom az égi ajándékot, csemegézek, miközben folytatom a nézelődést. Megcsodálom a szemközti magaslat két meredező szikláját, /Barát és Apáca sziklát/ aminek eredetét az egyszerűbb monda így taglalja: A két fiatal beleszeretett egymásba, ezt viszont az egyház nem tolerálta, ezért felmásztak a sziklaperemre, és amikor levetették magukat azonnal kővé meredtek. Innen ered a két szikla elnevezése. Távolabbra tekintve látható a Törökasztal nevezetű sziklaképződmény.  Ugyan nem deríthettem fel a várfalakkal körbeölelt belső épületeket, azért nem távozok keserű szájízzel, hiszen a látvány így is magával ragadó. Úgy érzem a közeljövőben, amikor már a rekonstrukciós munkálatok befejeződnek, ismét meglátogatom e fantasztikus építészeti örökségünket.

                                                                                        Albert Ferenc

Felső-magyarországi váraink III.

        Nem túl nagy számban él magyar e földön, kinek Eger vára hallatán ne jutna eszébe, Gárdonyi Géza által megírt csodálatos történet, amiben az író feledhetetlen érzelmi keretbe öntötte a török ellenében hősiesen küzdő várvédők kilátástalan, gigászi harcát, körítve némi magánéleti szenvedélyes, keserédes habbal. Mivel a művet több nyelvre lefordították, így a világ bármely zugában élő idegen is megismerheti a könyv által bemutatott magyar hősiességet, a becsületet, a tisztességet és a hazaszeretetet.  Óhatatlan, hogy az egri vár, századokkal későbbi szemlélője, ne próbálna azonosulni Gárdonyi valamely hősével. Amikor egy vérbeli várbarát veszi górcső alá az egykori erődítményt, az természetesnek veszi, hogy annak története nem az 1552-ben lezajlott ostrommal kezdődött, mivel a vár megléte már évszázadokkal azelőttre datálódik. Ennek tudatában vissza kell kalandozni a vasakaratú államalapítás, azaz Szent István uralkodási idejének ciklusára. Első királyunk az egri püspökséget az elsők között alapította a XI. század hajnalán. Valójában akkor a püspök védelmét szolgáló erőd, a Felsőtárkányi várhegyen épült meg, de mikor 1241-ben a mongol-tatár hordák végigdúlták és felperzselték az egész országot. Ez alól az egriek sem tudtak kibújni, a lakosság jó részét megölték, a várost kirabolták, majd felgyújtották és nem kímélve, az egri püspökséget is porig rombolták. Miután visszahúzódtak, a további fenyegető betörésektől félve, IV. Béla királyunk elrendelte, hogy minden arra alkalmas helyen, védelmi és biztonsági okokból, a kor hadászati jellegének megfelelő várat, erődítményt köteles építeni a területet birtokló főnemes. Ennek ellentételezéseként, természetesen némi kiváltság illette meg őt. Bár a Felső-magyarországi területek túlnyomó többségét a nagyhatalmú Abák tulajdonolták, az egyházi elöljáróságot ők is tisztelték és miután keresztény hitet vallottak, az egyházi tulajdont tiszteletben tartották. Mind ezek értelmében az egri püspökségnek volt kötelessége és érdeke, hogy itt egy új erődítmény építésébe kezdjen. Immáron megépítették az új rezidenciát, egy erősített lakótornyot hozva létre, majd várfallal vették körbe, melynek oltalma alatt helyet kaptak a kiszolgáló személyzet lakóházai, raktárépületek, stb. A XIV. század elején bővítésre, és átépítésre került a székesegyház, gótikus külsőt öltve magára. Az első hadicselekményeket a XV. század elején tapasztalta meg a vár népe, mikor a trónkövetelő Nápolyi „Kis” Károly mellé szegődött Ludányi Tamás püspöktől, Luxemburgi Zsigmond serege ostrommal szerezte meg a várat. A következő fekete napokat, mintegy negyven év múltán, a cseh Husziták okozták. Rátörtek a városra, azt kifosztották, de a várat nem merték megostromolni. Ez után békeévek és a felvirágzás korszaka köszöntött a településre. A vár akkori tulajdonosai sok pénzt és energiát öltek az építkezésekbe. Megépült az alsó díszes várkapu, és megszépült a püspöki palota. A nyugalom egészen a XVI. század első harmadáig tartott, mikor is beköszöntek a törökök. 1526-ban mikor az oszmán áradat megindult, az ország magára maradt. Európa karba tett kézzel figyelte, miként töri darabokra az országot a rettegett muzulmán török ármádia. II. Lajos királyunk odaveszett, a főnemességet és a birtokosságot felmorzsolták a belháborúk. Eger vára és a hozzátartozó birtokrendszer többször váltott gazdát. Egyszer Ferdinánd hívei, másszor Szapolyai János kegyeltjei mondhatták magukénak. Mivel mindenképpen fontos szerepet töltött be hadászatilag, ezért mikor Buda török kézre jutott, az akkori tulajdonos, Perényi Péter várnagya, Varkoch Tamás teljes átalakításba kezdett. Kettéválasztva kialakította az alsó és felsővárat, a kettő között mély árkokat ásatott, ágyúszékeket építtetett, körbástyákkal, (rondellákkal) ennek érdekében felhasználta a püspöki székesegyház szentélyét is, hogy a kor hadászati fejlődését követve, megfeleljenek a tüzérségi hadműveletek harcászati követelményeinek. Hosszas tárgyalások után, a Felvidék kapujának számító egri vár, Ferdinánd király kezére jutott. Parancsnokává a bécsi haditanács, Dobó Istvánt tette meg, aki azonnal hozzáfogott a vár további megerősítéséhez. Terjedelmes olasz típusú bástyát épített, ahonnan a város felől felvonuló ellenséget tűz alá vehette, továbbá golyófogónak falmagasításokat emeltetett. A szükséges anyagiak, és tetemes fizikai munkát igénylő tevékenység fedezetének érdekében, a környék lakosságától, ellentmondást nem tűrő szigorúsággal hajtotta be a köteles adókat. Mindezek igénybevételével feltöltötte a vár raktárait élelemmel, hadászati agyagokkal, egy esetleges ostromra készülve. Nem sokat kellett várnia, ez hamarosan be is következett. 1552-ben Halim Ali beglerbég Veszprém után sorra foglalta el a nógrádi várakat, míg Kara Ahmed nagyvezír bevette Temesvárt, majd Szolnokot. A két rettegett sereg ezután Eger vára alatt egyesült. Az ostromban még parancsnokolt Szokollu Mehmed Ruméliai bég is. A sorozatos győzelmektől ittas törökök könnyű prédának tartották az általuk „juhakolnak” nevezett egri várat. A kétezer főt számláló várvédőkre, szeptember elején, napokig tartó ágyútüzet zúdítottak, melynek eredményeképpen erősen meggyengült több helyen a várfal. Ezután a többszörös túlerőben lévő ellenség, véget nem érő támadás sorozata következett. A csekély létszámú várvédők életükért, becsületükért és hazájukért küzdve állták „Góliát” rohamait. Az utolsó fergeteges ostrom alatt a nők is bizonyították harciasságukat, tevékeny részesei voltak a védelmi harcoknak. Több mint egy hónapig tartó gigászi küzdelem után, a török sereg feladta és elvonult a vár falai alól. Európa ujjongott és dicsőítette a hősöket. Viszont ami nem sikerült 1552-ben az negyven év multán bejött III. Mohamed szultán gigantikus seregének. 1596-ban háromheti ostrom után feladta a várat, a Nyári Pál vezette vegyes német és vallon katonákkal felhígult várőrség. Az oszmán uralomra emlékeztetőül áll a városban a vár tőszomszédságában az egykori helyén, immáron újra- épített mecset, mivel az eredetit 1841-ben elbontották. A török hosszútávra berendezkedett, és uralkodott a környék keresztény lakossága felett. Miután a szultán nyugat felé is kacsintgatott, azt a pápa és Nyugat-Európa sem nézte csukott szemmel. Az oszmán erők már Bécset ostromolták mikor az egyesített keresztény seregek ellentámadásba lendültek és fokozatosan szorították ki a török hadakat. Így kerülhetett sor Eger ésszel történő visszafoglalására, ugyanis Buda ostroma nagy veszteséget okozott az osztrákoknak, ezért itt körbezárták a települést és módszeresen kiéheztették a bentlakókat, végül az éhhalállal küszködő török elhagyta a várat.  A közel százéves uralom ezzel bevégeztetett. Több muzulmán kikeresztelkedett és keresztény hitre térve itt maradt letelepülve a környéken. A várba bevonult a császári őrség. A török háborúk befejeztével az egri vár is, több magyar várral egyetemben feketelistára került, mint alkalmas „rebellis fészek”, ezért a császári robbantó brigád a külső vár falait 1702-ben lerombolta. A Rákóczi-szabadságharcban még szerepet vállalt, mint hátországbéli hadianyag ellátó központ. A bukás után 1710 novemberében, kiéheztetés után került ismét a császáriak birtokába. Az egri vár évszázadokig tartó háborús, hányatott sorsa ezzel véget ért. Mivel senki nem törődött az omladozó falakkal, sőt a lakosság szekér számra hordta köveit építőanyag gyanánt, mintha csak kőbányába járnának, továbbá az enyészet is lakmározott rajta hosszú időn keresztül. 1957-ig katonai területnek számított, ezt követően adta át a városvezetésnek a Honvédelmi Minisztérium. Elkezdődhetett a régészeti feltárás, a rekonstrukció, amely napjainkban sem állt le.

Az oszmán uralomra emlékeztetve áll a vár szomszédságában az egykori helyén, az immáron újraépített mecset, ugyanis az eredetit 1841-ben elbontották. Az Egerbe látogató turisták sokasága keresi fel ma a várat, megcsodálva magyar múltunk e jeles képviselőjét. Az alsóvár déli főkapuja mellett jobboldalon a várfalba süllyesztve egy ostromjelenet domborművét csodálhatjuk meg. Innen felfelé haladva a felsővár Hippolit kaputornyát és a falazatot megtörő lőréseket vehetjük szemügyre. A kaputorony alatt áthaladva ülőfülkéket láthatunk. Innen már a felső vár látványa köti le a figyelmünket. Elibénk tárulnak az ágyúteraszok, az ágyúk védelmét ellátó, fűzfavesszőkből font földdel telített sáncok. Igazi középkorba csöppen az ember fia. A lőrésekben ágyúk vigyázzák a környező területeket. A robusztus falak által védett gótikus püspöki palota is szemet gyönyörködtető. A várfalak mellett, a lőrések mögötti gyilokjárón végigsétálva, gyönyörködhetünk a panorámában és a felújított bástyákban egyaránt. Úgy, mint Dobó, Sándor, Gergely, Varkoch és Füles (föld) bástyákban. A felső vár legmagasabb pontján három feszület emléket állít az önzetlen védők vérrel megpecsételt szenvedéseinek, és az elesett hősöknek. Az egykori katedrális romjaival övezve, az államalapító Szent István királyunk nagysága előtt tiszteleg az őt megformázott szobor. Innen pár lépés és egy szabadtéri szentélyben hajthatunk fejet Gárdonyi Géza sírja felett, halhatatlan emléke előtt, a fölötte magasodó hatalmas fakereszt oltalmában. Miután ezt megcselekedtük elmehetünk a várban található múzeumokba. Felejthetetlen emlék a Püspöki palotában több helyszínen megrendezett kiállítási anyag, vártörténet, hősök terme, képtár, a kőtár és a kazamaták. A börtön, a panoptikum, ahol megférnek egymás mellett szelíd békességben, magyar védő és török ostromló egyaránt. Szívem szerint még maradnék, de sajnos az idő véges, még utoljára elbúcsúzom a miliőtől, a hórihorgas török minarettől, mely szinte kémlelően besandít a vár belső titkaiba. Lent a Dobó téren még fejet hajtok a Dobót és vitézeit megformázó szoborcsoportnál. Továbbmegyek, pár lépésnyire tőlük, egy lovas harci jelenet megörökített, török és magyar vitézek bronzba öntött alakjai előtt tisztelgek, és fájó szívvel intek búcsút e fiataloktól benépesített csodálatos városnak, mely Európa szerte öregbítette a magyarság hírnevét.

                                                                              Albert Ferenc

Felső-magyarországi váraink IV.

        A Heves megyei Eger után látogassuk meg a közelmúltban még acéltól és a fémipari termékektől fényesen csillogó Diósgyőrt. A Bükk hegység lábainál elterülő város ma Miskolc egyik kerülete. Ősidők óta lakott a környék. III. Béla krónikása Anonymus már megemlíti az itt létrehozott erődítményt, de akkor még csak egy cölöpökkel, fagerendákkal megerősített földvár szerepel az írásában. Valószínűsíthető hogy a tatárjárás idején megsemmisült oly annyira, hogy régészeti feltárások nem summázzák annak valamikori meglétét. Az viszont bizonyítást nyert, hogy a jelenlegi várrom egyes részeinek eredete IV. Béla idejére tehető. A várépítési rendeletnek eleget téve az Ákos nemzetségbéli Ernye bán építette 1262-1270 között, mely állott egy kerek lakótoronyból, egy saroktoronyból és az ovális sokszögletű külsővár falaiból. A belső várudvarba a vizes árkon átívelő fahidakon lehetett bejutni. A XIV. század közepétől a vár királyi tulajdonba került, fokozatos átépítésen esett keresztül, majd a királynék jegy ajándékának szerepét töltötte be évszázadokon átívelve, akár csak a Veszprémi vár. Károly Róbert uralkodásának idejétől a vár alatt húzódott a Lengyelországba vezető kereskedelmi főútvonal. Mivel az uralkodó felesége, Lokietek Erzsébet, lengyel hercegnő volt, ezért amikor lengyel honba tartottak, mindig beiktattak itt egy pihenőt. Az igazi fénykora akkor teljesedett ki, mikor a perszonálunió értelmében, Károly Róbert fia Nagy Lajos, a magyar trónra lépést követően, megörökölte a lengyel trónt is. Visegrád és Zólyom után Diósgyőr is királyi székhellyé avanzsált elő. Falai között sok időt töltött a királyi család. 1381-ben itt írták alá a torinói békét a velencei-köztársaság követével, melynek eseményét, panoptikumi viaszfigurák örökítik meg. Ez időben nagyszabású átépítés vette kezdetét és egy igazi várpalota jött létre többszörösen tagolt védelmi gyűrűvel körülvéve. A további építkezés, mint a lovagterem befejezése is, már Lajos leánya, Mária királynő uralkodásának idejére esett. Mária édesanyja, Kotromanics Erzsébet diplomáciai érzéketlensége a perszonálunió végét jelentette, ezek után a vár elvesztette korábbi jelentőségét. Mária férje Luxemburgi Zsigmond is szívesen tartózkodott itt a várban, később második feleségének Cillei Borbálának ajándékozta. 1526-ig a királynék üdülőhelyének számított. Miután egyre inkább teret öltött a fenyegetettség, 1546-ban az akkori tulajdonos II. Lajos felesége Habsburg Mária, hivatalosan is lemondott tulajdonjogáról, ugyanis a várat már évekkel ezelőtt elfoglalta az erdélyi vajda. Tőle röviddel ezután Ferdinánd király vette el erőszakkal, majd későbben zálogbirtok gyanánt, Balassa Zsigmond kezére került.  Az oszmán birodalom terjeszkedésének gátat szabva, ismét építkezésbe fogtak, az addigi várpalotából erőddé lett átalakítva, hiszen most már a hadászati szerep került előtérbe. A vár, Eger eleste után végvári szerepet kapott. 1598-ban viszont az egri pasa Mezőkeresztesnél megverte a keresztény seregeket és elfoglalta Diósgyőr várát is. Sokáig nem pöffeszkedhetett a török itt, mert a keresztények hamarosan visszafoglalták, ezek után ismét egy átépítés következett. Az északi oldal kettős tornya ágyúállásnak lett átalakítva, Az északkeleti toronyhoz rondellát építettek és kapott még egy sokszögű bástyát is. A nyugati kapu elé egy huszárvárat építettek. További bővítések és erősítések is meg lettek határozva, de mindezek már csak papírlapokon hevertek. Az újabb török ostrom 1650-ben kezdődött, de ezt a támadást sikeresen elhárították a védők. A továbbiakban az őrséget demoralizálta az egyre sűrűbben elmaradozó zsold, ezért semminemű javítási munkát nem voltak hajlandóak megtenni. A vég, kezdetét vette 1673-ban, ekkor ugyanis a vár tetőszerkezete leégett, így az lakhatatlanná vált. A későbbiekben hadászati jelentősége teljesen megszűnt, a Rákóczi-szabadságharcban sem kapott szerepet. A kápolnaszárny még egy darabig használatban volt, az akkori tulajdonos Haller báró rendbe hozatta, a vár többi részének javítására nem áldozott. A későbbiekben a lakosság kőbányának használta és építőanyagként elhordták falainak jórészét. A vármegye 1784-ben engedélyt kérve, szintén követ bányászott a falaiból és megépítette belőle a Sajó hidat. A kápolnában egy darabig még tartottak istentiszteletet, de 1820-ra annak köveit is széthordták. Az idő kegyetlen pusztító hatását az 1950-es évek elején próbálták megakadályozni, elsődlegesen az életveszély elhárítását tartva szem előtt. 1960-tól már a régészeti feltárásokkal párhuzamosan kezdetét vették a rekonstrukciós munkálatok, melyek húsz éven keresztül folyamatban voltak, majd abbamaradtak. Későbben, a kilencvenes évek elején ismét nekifogtak az építkezéseknek, melyek mind a mai napig folyamatban vannak. Az erőfeszítések meghozták a gyümölcsöt, ennek eredménye képpen, ma az ország egyik legjelentősebb műemlék együttesét szemlélheti meg az idelátogató. Az egykori négy toronyból kettőben, valamint a rondellákban és a kazamatákban ismerkedhetünk a múlttal, mint vártörténeti kiállítás, fegyverkiállítás, továbbá láthatjuk a viasztestet öltött torinói békekötést aláíró személyeket, Nagy Lajost és a velencei nagykövetet. Az északnyugati toronyban miután megcsodáltuk a kiállításokat, érdemes fellépcsőzni még a tetőteraszra, hiszen a panoráma látványa, magáért beszél. Egyrészről fájdalmas szembenézni a pusztulásra ítéltetett, egykori szocialista lakótelep leromlott sivár lakóházaival. Másrészről élményt nyújt, a Bükk hegység lankáin kialakított családi házas övezet és a természet által belakott erdős, ligetes ezerszínű hegyoldal. Egy torony zárva tart a nagyközönség előtt, itt a várjátékok és a várszínház részére öltözők lettek kialakítva, ebben volt a valamikori királynék lakosztálya. A külső várban kapott helyet egy nagyobb léptékű panoptikum, ahol életképek mutatják be a korabeli hétköznapokat. Minden évben két ízben rendezik meg a diósgyőri várjátékokat, Nagy Lajos korabeli lovagi tornák kápráztatják el a szemlélődőt. A középső udvaron a színi előadásokat, a nézőtérről, mint egy 800 személy kísérhet figyelemmel. A vár melletti területen kirakodóvásár színesíti az eseményeket. Miután elköszöntem a hatalmas tornyoktól, még elbúcsúzom a vár előtt posztoló, Nagy Lajos király szobrától, megköszönve néki azt a negyven esztendőt, amit királyként a magyar trónon becsülettel eltöltött, mindig Magyarország érdekeit tartva szem előtt. Utoljára azért még megjegyezném, e fantasztikus örökségünk, nagyobb publicitást is megérdemelne. A nehézsorsú település, a nyomasztó lakótelepi miliőnek köszönhetően, mint környezet nem nagyon vonzza a turistákat, ezért elkelne ismétlődő jelleggel a média nyilvánossága, a várra koncentrálódva.

                                                                                             Albert Ferenc

Felső-magyarországi váraink V.

         A Diósgyőr és Ónod közötti út hossza, mai viszonylatban elenyészőnek tűnik; mindösszesen cirka egy maratoni táv. Tehát az időben, lóháton sem volt ördöngösség megtenni. A Sajó parti község építészeti örökségének legrégebbi gyöngyszeme, Borsod vármegye első kővára, mára igen csak romjaiban hever. Ez nagyban köszönhető a zivatarokban bővelkedő múltjának. A vár elődjét a XIV. században egy helybéli földesúr, ama Czudar Péter építtette, mikoris a falu plébániatemplomát egy erődítmény szintű fallal vetette körbe, így alakított ki itt egy magánvárat. Az igazsághoz tartozik, hogy ekkor még nem volt erre királyi jóváhagyó engedély. Miután fiai Simon és Jakab megörökölték a birtokot, Zsigmond királytól megszerezték az engedélyt, így került a vár nyilvántartási lajstromba. Abban az időben minden birtok, férfiágon való kihalást követően visszaszállt a király tulajdonába. Ez alól Ónod sem volt kivétel, tulajdonlók, zálloglók, jöttek, mentek. Megkezdődött a kálvária, lojalitás alapján a kegyek gyakorlása. Így Mátyás, ajándékaként a Rozgonyiaké lett a vár és a hozzátartozó uradalom egyaránt. Több gazdaváltás után, a török veszedelem ide is megérkezett. Az akkori tulajdonos Perényi Péter, Abaúji főispán, koronaőr, lebontatta és a helyére a kornak megfelelő négy sarokbástyával ellátott erős végvárat építtetett. Erre nagy szükség mutatkozott, ugyanis a török, Sajó völgyébe indított rablótámadásait innen fékezték meg és verték vissza a várőrség katonái. Az erődítmény 1561-ben és 1582-ben, két erőteljes török ostromot élt túl, köszönhető a lelkes védőknek. A Habsburg adminisztráció döntése értelmében, hivatalosan a végvár rendszer soraiba lépett elő, miután Eger elesett. Diósgyőr is egy rövidke ideig török kézen volt, így Ónodnak kellett védenie a Sajó völgyét, amit sikerrel teljesített is. 1602-ben az országgyűlés végvárrá nyilvánította és elrendelte a teljes rendbetételét, felújítását. Nem sokkal későbben Felsővadászi Rákóczi Zsigmond vásárolta meg. 1639 októberében a török megtámadta a települést, lerombolta a cölöp fallal körbevett várat, kiszabadította a török foglyokat, majd felgyújtotta az erődítményt. A romhalmaz újjáépítéséhez Lorántffy Zsuzsanna járult hozzá 2.000 forinttal. Keglovich Miklós kapitány, ekkor fapalánkkal keríttette körbe és építtetett mellé egy huszár várat, ahol a helyőrség 400 gyalogosa és 500 lovas katonája kapott elhelyezést. A XVII. század végére a kor haditechnikai fejlődését nem követve a vár teljesen elavult. A kuruc háborúk idején sokszor cserélt gazdát, hol az osztrák hol a magyar birtokolhatta. A török segítségével Thököly Imre is magáévá tette egy időre, ekkor került sor egy látszólagos felújításra, azonban hamarosan ismét a császáriak kezére került. Három év múltán ismét csak Thököly foglalta el, megint csak a török segedelmével, majd azon nyomban fel is gyújtatta. Ezt követően már hadászati szerepre alkalmatlanná vált. A hegyaljai felkelés idején kétszer sem jártak sikerrel a kurucok, mivel Ónodra nagy létszámú császári erősítés érkezett. A Rákóczi-szabadságharc alatt, miután a vár a nagyságos fejedelem birtokába került, 1707-ben az ónodi országgyűlést ide hívták össze. Az itteni tanácskozást, a Sajó nagymérvű áradása nem tette lehetővé, így a túlparti, Körömfalu mezején lett az megnyitva. Ezen eseményen mondták ki először a Habsburg-ház trónfosztását, június 7-én majd törvénybe lett foglalva június 18-án. Említésre méltó még, hogy az itteni legenda szerint, Rákóczi fejedelem parancsára, a körömi mezőn végezték ki árulás vádjával a kor leghíresebb hegedűs cigányprímását, Czinka Pannát, a nyakvágónak nevezett helyen.  Miután a vár egyre romosodott, a lakosság eleinte gabonatárolásra használta, ezzel párhuzamosan viszont elkezdték lebontani és elhordani az erődítmény köveit. A szendrői gróf Török József is e kövek felhasználásával építette kastélyát a faluban 1746-1753 között, továbbá a római katolikus templom falait is ebből húzták fel. Az építőanyag bányászatát a XIX. században megtiltották, viszont a további romlást feltétlenül elősegítette a Sajó vizének áradása, 1845-ben és 1855-ben. A végső pusztulástól az 1985-ben elkezdődött feltárások és állagmegóvások mentették meg. A délkeleti bástya falazatát rendbe hozták és termében kiállítást rendeztek be. Az eredeti vár, egy 70-szer 70 méteres négyszögletes alapterületű, négy sarkán egy-egy ó-olasz bástyával rendelkező építmény volt. Az alapjait konzerválták, a falak magassága néhol több méterre is felnyúlik. Miután kívülről megszemléltük a Sajó partján díszelgő vármaradvány falait, utána lépjük át a képzeletbeli kaput a déli, kocsiúttá döngölt bejáraton. A jobbra eső délkeleti, újjáépített, fedett sarokbástya falán, (aminek belső helysége ma, múzeumként szerepel) figyelemfelkeltő a Habsburg-ház trónfosztásának mementót állító tábla, alatta az emlékezés koszorúja. Az udvar körbejárása után, lemehetünk a vár alatti pincerendszer egy szegmensével megismerkedni. A várfalak lőrésein, ablaknyílásain kitekinthetünk a Sajó parti fövenyre. Miután alaposan körbejártuk és beteltünk a látottakkal, elköszönhetünk a vártól, de még ne siessünk el, hiszen a községben még van néznivaló. Az erődítmény romjait elhagyva, visszafelé az út jobb oldalán kialakított hősök parkjában érdemes megállnunk, legalább egy főhajtásnyi időre. Példamutató és szívmelengető a parkban elhelyezett emlékművek rendezett, gondozott és virágerdős miliője. Vérzivataros múltunk minden korszakának, hősére és mártírjára gondoltak a község elöljárói, civil szervezetei. Szokásomhoz híven előkerült a csomagtartómból a mécses és a nemzetiszínű szalag, amivel kifejezhettem hálámat és megbecsülésemet. A rövid, kegyeleti megemlékezést követően, folytassuk az ismerkedést a község következő látványosságával, amit bizony kicsit megvisel a jelenlévő talajvíz, ezt látni lehet körbe a falak elszíneződéséből. A település egykori gazdájának kastélya, ma részben a Lorántffy Zsuzsanna nevével fémjelzett általános iskolának ad helyet. A kastély főkapuján, büszkén díszeleg az emléktábla, mely tudatja a kíváncsiskodóval, hogy Ónod szülöttje Kazinczy Ferencné született Török Sophie. Az épületegyüttes a második világháborút követően szovjet kórházként működött. „Értékeit, bútorait, könyvtárát szétlopták, a maradékot az orosz katonák eltüzelték, a környezetében a park fáit kivágták.” Az ötvenes évektől, mint iskola funkcionál. Ezzel a kis kitérővel, bejezem Ónod községben tett látogatásomat. Mielőtt hazaindulnék, köszönetet mondok az úrnak, hogy lehetőséget adott és elősegítette e kis gyöngyszem megismerését.

                                                                                            Albert Ferenc

Felső-magyarországi váraink VI.

Most egy olyan várat szeretnék bemutatni, amit egy korábbi írásomban már említettem, de annak idején más szemszögből, világítottam meg. Akkor egy várbarát szemével kukkantottam a múltba, miután belekóstoltam a régészeti feltárás izgalmas rejtelmeibe.
Miskolcot elhagyva, északnak veszem az irányt, egy darabig a Sajó völgyét követem, majd tovább a Felvidék felé a Bódva-völgyén keresztül egy kis zsákfaluba, Szögligetre érek. A tip-top kis települést átszeli a Ménes patak, érdemes egy kis időt szánni a nézelődésre, ezért aztán hamar rálelek a szögligeti hősöknek állított obeliszkre, ahol tiszteletadással adózom emléküknek. A népi építészet gazdag választéka igen- csak figyelemre méltó. Kiemelném Pista bácsi tájházát, ugyan- is a 148-éves épületben valóságos iparművészeti múzeumot hozott létre, sőt külön helyet prezentált édesapja emlékének, Duber Jánosnak, aki a II. világháborúban a Doni harcokban vesztette életét. Az onnan hazaküldött relikviák láttán könnybe lábad a jóérzésű ember szeme, a „beszédes nyírfakéreg” mély alázatot és tiszteletet követel. A falu szemlét követően továbbra is tartanom kell az északi irányt. Miután az utolsó házat is elhagyom, rátérek a Derenki szekérútra, pár kilométer megtétele után, balkézről elérem a Szalamandra turistaházat. Az eddigi fáradalmakat, itt nyugodt környezetben kipihenem és másnap újult erővel vágok neki a vár meghódításának. Az autót itt kell hagynom, hiszen innen tovább csak gyalogosan, vagy kerékpárral lehet közlekedni. Ez az út valamikor kereskedelmi célokat szolgált, de Trianon kettévágta és azóta Szögliget egy zsákfalu. Hamarosan elérem a derenki elágazást, itt egy emléktábla áll. A ma már csak szellemfalunak nevezett település, valaha a Szádvári uradalom jobbágyainak adott fészket. Sajnos, az 1711-ben végigsöprő pestis járványnak minden lakója áldozatul esett. Ezért 1717-ben a környék ura Esterházy g

Oldal: Prózák
Albert Ferenc:Versek,prózák.Ősök nyomdokán történelem,haza,útleírás,érzelem - © 2008 - 2024 - gufi.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat